Információk
1988-ban végeztem Általános Orvosi karon, megyei kórház belgyógyászati és intenzív osztályán dolgoztam, 1994-ben belgyógyászati, 2001-ben háziorvosi szakvizsgát szereztem, 1996 óta háziorvosként dolgozom és mellette 21 évig dolgoztam, több évig vezettem is a kerületi sürgősségi ügyeletet. Az évek során rájöttem, hogy az orvosi gyógymódok nem minden esetben elegendőek, főleg a megelőzés terén, ezért 2013 óta kezdtem el természetgyógyászattal foglalkozni, 2015-ben szakvizsgáztam természetgyógyászatból, majd fitoterápiából és fülakupunktúrából.
Az embert, mint egészet, hollisztikusan kell szemlélni, nem csak egyes szervekre koncentráltan gyógyítani, ebben segít a természetgyógyászati szemlélet. A betegek többsége akkor fordul hozzám, ha az egyik vagy másik gyógymód nem segített, amikor már csak a csodában reménykednek. Mindegyik tudományágban folyamatosan továbbképzem magam, hogy felelősséggel tudjam kezelni a betegeket, ha olykor nem is teljes gyógyulást, de panaszmentességet és emberhez méltó életet éljenek. Fontos, hogy a páciens aktívan részt vegyen a saját megelőzési vagy gyógyítási folyamataiban.
A rendelésemen egy komplex állapotfelmérést végzek belgyógyászati (kikérdezés, leletek átnézése), sejtszintű antioxidáns mérés, biorezonanciás vizsgálat, fül vizsgálat) és ha szükséges, laboratóriumi és képalkotó vizsgálatok elrendelése.
Az állapotfelmérés során, ha nem találok eltérést, akkor a rizikófaktorok alapján megelőzési stratégiákat, életmód terápiát dolgozok ki a páciens részére. Betegség esetén az orvosi gyógymódokat kiegészítem természetes kezelésekkel (bioenergián alapuló frekvencia kezelés, komplex vitamin készítmények, fülakupunktúra).
A legkülönbözőbb tünetek (allergia, idegbénulás, hajhullás, gombás betegségek, trombózis, meddőség, menstruációs panaszok, daganatos betegségek, bőrelváltozások, stb.) hátterében is meg lehet találni a kiváltó okot vagy betegséget.
Az idült betegségek mellett heveny kórállapotokat is tudok kezelni (fejfájás, torokgyulladás, szem-és fül, húgyúti gyulladás, asztma, tüdőgyulladás, hüvelygomba,stb), mellékhatásmentesen.
A környezetünkben és a testünkben is minden mérhető hullámmal, rezonanciával rendelkezik, ezeket a hullámképeket biofizikusok rögzítették számítógépes technológiával, ezeket a lenyomatokat vetjük össze a biorezonanciás vizsgálat által a páciens rezgéseivel. Ez a vizsgálat időigényes, nagy szaktudást és tapasztalatot igényel, viszont hónapokkal megelőzi a jelenleg rendelkezésre álló mérési lehetőségek eredményeit. Már a kialakulás kezdetén ki lehet mutatni a daganatos betegséget, szív-szem-epe betegségeket, reumatikus és hormonális rendellenességeket és megelőzni a komolyabb bajt.
Nemcsak megelőzésre, hanem kezelésre is használható a biorezonancia: frekvencia terápia (én Zapper készüléket használok).
Másik érdekesség a fülakupunktúra, mely évezredes tapasztalatokon alapul, hogy az ember szeme, tenyere, talpa is mikrorendszert képez, a fülön kb.200 akupunktúrás pont van (az egész szervezet kivetül a fülre), amelyekből kiolvasható a szervezet egészségi állapota, segítségükkel kezelni lehet szenvedély betegségeket (dohányzás, alkohol, drog, gyógyszerfüggőség), stresszoldás, fogyás és sok minden egyéb.
Fő célom: az egészség megtartása és helyreállítása, segítve a szervezetünk öngyógyító képességét.